Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság (Hannah Swensen titokzatos esetei 3.)

Nem vagyok nagy krimifogyasztó. A tévében meg-megnézek pár filmet, vagy ilyen jellegű sorozatot, de a könyvekben mindig hidegen hagyott. Agatha Christie sem hagyott bennem túl mély nyomokat. Lécci ne kövezzetek meg érte. A gasztrokrimi azonban egész más. Gondoltam, azzal azért még tehetek egy próbát. Két hete szemeztem a Coop állványán ezzel a könyvecskével, mire hazajött velem. Picikét féltem tőle, mert az orrát mindenbe beleütő, tudálékos önjelölt nyomozóktól a falra mászom. Szerencsére Hannah Swensen nem vitte túlzásba az orrbeleütést. 

Szerencsére ezek a kötetek olyannyira különállóak, hogy szinte semmit nem éreztem meg abból, hogy jó szokásomhoz híven nem az első résszel kezdtem a sorozat olvasását. Jó pont, hogy nem volt a könyvben a sorozatokra jellemző "ez történt eddig" szájbarágós ismétlés. Néhány visszautalásból lehet következtetni rá, hogy ez a hulla nem az első Hannah életében, a rendőrök meg hiába cimbiznek vele, munkakapcsolatot köszönik, nem kérnek.

Hannah kedves, és ezt annak ellenére mondom, hogy tényleg utálom az önjelölt nyomozókat, és viszolygok a szerelmi háromszögektől. Mert mit ér egy női krimi egy langymeleg szerelmi szál nélkül? Mit ér egy modern szerelmi történet két kakaskodó udvarló nélkül? Bár csak egy kötetet olvastam, nekem Norman, a fogorvos, kedves, előzékeny, kicsit talán papucs alkat. Mike, a zsaru egy két lábon járó, fafejű, enyhén szexista tesztoszteronbomba. Az egyik Hannah szívét, a másik a lába közét bizsergeti meg. Nehéz dió, de ahogy ő is mondja, ha nem tud dönteni, az csak jelent valamit. Szerintem ilyen szituációkból, nevezetesen többkötetnyi döntésképtelenségből ritkán születik sírig tartó igaz szerelem.

A nyomozás inkább volt vicces, mint eredményes. Bár Hannah és a szintén kotnyeles testvére, Andrea próbál logikusan és rendszert követve nyomozni, nem sikeresebbek a rendőröknél. A rendőrök munkájáról nem tudni meg semmit. Hannah talál egy holttestet, kijön a rendőrség és Mike az orrára koppint, hogy ejnye, ne üsd bele a nózid a nagyok dolgába! Igazából senki nem tud eredményt felmutatni. Hannah szépen lassan mindenkit kihúz a gyanúsítottak sorából, majd a totális véletlennek köszönhetően a gyilkos, akiről addig nem volt túl sok szó, megjelenik, felfedi magát és a saját bénázását kihasználva ártalmatlanítják. Ha nem buktatja le magát, senki rá nem jött volna a kilétére, az olvasókat kivéve. Kezdem komolyan azt gondolni, az ilyen könyveknél mindig az a gyilkos, akit alig mutatnak, aki alig több háttérszereplőnél, akinek épphogy a neve említésre kerül. Ezek az írók ennyire nem bíznak abban, hogy rejtélyes tud maradni az eset, ha a gyilkos három bekezdésnél többet szerepel? Két tepsi között kikérdez néhány szemtanút, de senkinek le nem esik, hogy itt bizony nyomozás folyik. Mert az életben az idegenek olyan könnyen megnyílnak a kotnyeles kis cukrászok előtt.
A mellékszereplőkkel komoly gondjaim voltak. Tracey-n kívül senkit nem kedveltem igazán. Na jó, a macskát. Hannah anyja nagyon idegesítő, igazi sipítozó, összeesküvést szövő vénasszony. Akárhányszor a lánya talál egy hullát, ő csak azon aggódik, hogy biztos az ő bosszantása miatt teszi, és emiatt számkivetett lesz a városban. Ideges lettem tőle minden jelenetnél, amikor színen volt. Láttam molyon, hogy sokaknak Andrea a kedvence. Az enyhe cicababa beütésű, mindig tökéletes külsejű ingatlanügynök tesó. Ez most nem is igazán neki szól, de ahogy haladt a történet és jöttek elő a "Terhes vagy! -Nem vagyok!...Terhes vagy! - Nem vagyok!...De igen! De nem!" párbeszédek, egyre inkább utáltam. Ha egy hónapja olvasom el a könyvet, jót derültem volna rajta. Sajnálom, hogy most került a kezembe, mert így csak mérges lettem tőle. És szomorú.
Annak ellenére, hogy mint megtudtam, még a tizenikszedik kötetben is két pasi között ingázik, hogy a bűnügyeket az olvasó előbb tudja meg, Hannah-nak meg csak szerencséje van, hogy utálom Delores-t, hogy a könyvben beharangozott receptek csak különbözőképpen ízesített teasütemények, biztos megveszek és elolvasok még néhány részt. Mert néha kell a cukiság, néha jó okosabbnak lenni a szereplőknél.

Ízelítőül a címadó sütemény receptje: Áfonyás muffin
Hozzávalók 24 darabhoz:

• 18 dkg vaj
• 24 dkg kristálycukor
• 2 tojás villával felverve
• 2 teáskanál sütőpor
• 1/2 teáskanál só
• 2,5 dl friss vagy fagyasztott áfonya (nem kell felolvasztani)
• 1,25 dl áfonyadzsem
• 25 dkg + 1 evőkanál liszt
• 1,25 dl tej

Morzsabevonathoz:12 dkg cukor, 7 dkg liszt, 6 dkg puha vaj

Olvaszd meg a vajat, keverd bele a cukrot és a felvert tojásokat, a sütőport és a sót és dolgozd össze.

Egy műanyagzacskóban rázd össze az áfonyát egy evőkanál liszttel, hogy mindenütt bevonja.

A liszt felét öntsd a keverőtálba, rá a tejet, majd a maradék lisztet. Alaposan keverd össze, majd add hozzá az áfonyadzsemet. Ezután óvatosan keverd bele az áfonyát. Háromnegyedig töltsd meg a kivajazott, vagy papírkapszlival bélelt muffinformákat.

A morzsához keverd össze a cukrot, a lisztet a vajjal. Ha késes robotgépet használsz, a vaj legyen keményebb. Ezzel a morzsával hintsd meg a tésztát, és előmelegített sütőben süsd 190 fokon 25-30 percig.

Ha elkészítettem, majd rakok fel fotót. :)