Már majdnem megörültem, hogy találtam egy olyan Catherine Anderson regényt, amiben épek a szereplők. Nem mintha bajom lenne azzal, ha nem tökéletesek, sőt példaértékűnek gondolom, hogy hozzá mer nyúlni a kényesebb témákhoz és szituációkhoz, de fura, hogy minden története ilyen.
Kate egy nagyon fiatal, csupán 21 éves özvegy egy édes, selypítő négy éves kislánnyal, tengernyi gonddal és még annál is több lelki sérüléssel. Egy balesetet követően kényszerűségből hetekre össze lesz zárva a sötéten jóképű szomszédjával, Zach-kel. A férfi megmentette a lányát egy kígyóveremből, de őt megmarta néhány csörgőkígyó. Persze az ellenszer feltalálása előtt túl lehetett élni négy marást is. Hálából a lánya életéért, gondoskodik a férfiről.
Zack tipikus Anderson-hős: vicces, komoly, nagylelkű és önzetlen, nagy csipetnyi tragikus múlttal. Nem könnyű zöld ágra vergődni egy bántalmazott, férfifóbiás nővel, de Zach-et nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja. A körülmények persze a kezére játszanak, megkapja a nőt, de a bonyodalmak csak akkor kezdődnek. Sok félreértés, a bizalom és a kommunikáció hiánya csaknem megmérgezi a kapcsolatukat, de aztán egy utolsó katyvasz után minden szipiszupi hepiend lesz.
Kate változása egy kicsikét gyors, a megismerkedésük után körülbelül két hónappal leküzdi az elmúlt öt év borzalmas házasságának minden negatív élményét és berögzülését. Noha nincs, és remélem nem is lesz ilyen tapasztalatom, szerintem ezek a dolgok kicsit tovább tartanak.
A regény nyelvezete nem volt annyira sziporkázó, mint a korábban olvasott Anderson könyvekben, de Miranda édes selypítése kárpótolt érte, Megjegyzem, nem túl hihető nekem, hogy egy négy éves gyerek ennyire komoly és ilyen összetetten és összefüggésekben gondolkodik, ennyire választékosan beszél. Van egy öt és egy hét éves unokahúgom/öcsém, egyikük sincs ilyen érettségi szinten. Bár a klasszikus, romantikus irodalom gyerekalakjai mind koravének kicsit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése