Kedves boszorkányos könyv abból a fajtából, amit már nehéz élvezni egy bizonyos életkoron túl. Nagyon szeretem az ifjúsági irodalmat, de ez a történet kicsit lapos volt nekem.
Ezerötszáz éves átok, ősi boszorkánycsaládok és sötét titkok. Akár jó könyv is lehetne, ha nem egész végig egy én mindenkinél mindent jobban tudok pöttyet idegesítő kotnyeles kislány lenne a főszereplő. Azok a gyerekek, akik elolvassák a könyvet, a barátságról szóló általános frázisokon túl nem sok tanulságot kapnak.
Ellenben:
- Nyugodtan lopj és hazudj, ha jó indokaid vannak rá!
- Reggelizz tortát, de sose moss fogat!
- Ha eltiltanak valami életveszélyes dologtól, csak tegyél vele próbát! Te úgyis jobban tudod.
Elmagányosodott gyerekek, anticsalád, a tökéletes anya tökéletes ellentettje. Olvasás közben néha sikítani tudtam volna, hogy lehet egy gyerekkönyvbe egy ennyire hátborzongatóan pics@ anyukát berakni. Robin halálra idegesített. Az elején utálja a lányt, aztán félóra pusmus után már ő a soha meg nem született testvér, lelkitárs és hasonló nyalánkságok, amiért "hatalmas" nyomozásba kezd, ami leginkább a válogatott hazugságokkal kisajtolt információkban merül ki, aztán megsértődik, hogy a lány hallani sem akar róla (pedig annyit nyomozott), de csakazértis megtöri azt az átkot, amit soha senki nem tudott 1500 évig. Logikus. Ha a főszereplő néhány évvel idősebb lenne és kevésbé csökönyös, sokkal jobban tetszett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése