Először is szögezzük le, hogy nem vagyok prűd kékharisnya, olvastam sok romantikus és kevésbé romantikus fütyikönyvet, de nem fér bele az értékrendembe, ha valaki válogatás nélkül bárkinek széttárja a lábát úgy, hogy érettségire egy kisebb középiskola taglétszáma megfordult már benne. Ja, bocs, ő csábít, véletlenül sem a könnyen megszerezhető numerát látják benne.
Szóval a főszereplő, Remy úgy gondolja, a szerelem önáltatás, és úgy általában mindennemű kapcsolat, ami pasikhoz fűzné, megmásíthatatlanul kudarcra van ítélve, így a középiskolás éveit azzal töltötte, hogy egyik pasit szedte össze a másik után és dobta, mert így az ő kezében van az irányítás. Mindezt azért, mert az apja elhagyta őket, az anyja pedig több férjen is túl van már. A testvére nagyon találóan kérges szívű megkeseredett ribancnak nevezte, és szerintem az is. Ugyanakkor szerintem más élettapasztalatából kiindulva nincs joga ahhoz, hogy megkeseredett legyen, amikor soha nem adott se magának, sem a srácoknak esélyt, hogy jobb legyen a helyzet. Nem, ő már 14 évesen a suli kurvája volt a visszaemlékezései szerint. Persze ezt ő érettségnek nevezte, meg hogy korán tisztában volt az élet dolgaival, és már egy csöppet sem volt naiv, de akkor is. Mindig neki kell a főnöknek lennie, mindent irányítania kell, belehal, ha nem ő a főnök. Nem tudtam megkedvelni Remyt, akárhogy is próbáltam. mintha egyáltalán nem is lettek volna érzései. Kitalált magának egy szabály- és normarendszert, amit mindenkire rá akart erőltetni. A barátnőit annyira a saját képére formálta ezzel, hogy amikor "elpuhult" és számon kérték rajta, még ő csodálkozott. Amúgy az olyan barátságokat sem szeretem, amikor csak dirigálnak és bírálgatnak, a saját akaratukat erőltetik le a másik torkán és szólnak bele egymás életébe. Nem hiszem, hogy a valóságban bárki sokáig elviselne egy ilyen társaságot.
Dexter cuki, esetlen, de nagyon gyerekesnek érzem. Mivel Remy szemszögéből látjuk az eseményeket, Dexterről is csak annyit tudunk meg, amennyit Remy hajlandó látni belőle: vagyis szinte semmit. Vidám, optimista, habókos srác, rendetlen, kedves...és indokolatlanul kitartó. Félmondatokból derül ki, hogy a család fekete báránya, de semmi részlet, mintha csak díszlet lenne Remy fotóalbumának nyári lapjain.
A könyv stílusa mondhatni tetszett, bár örültem volna, ha nem kell minden jelenetnél azt olvasnom, hogy a lány Zip diétás extra large kólát iszik, mert ugye biztosan ciki a "nagy" szót használni, vagy ha Remy a beszélgetések során nem használná olyan sokat a "téves" szót (ami után nem is magyarázza el, miért nem helytálló ez vagy az az állítás). A szereplők és a kapcsolatok szerintem nagyon sekélyesek, nem tudtam senkinek sem drukkolni. Nem éreztem, hogy ez a szerelmi viszony tartós lehet, nem hogy boldogan, amíg meg nem befejezést kapna. Azt meg külön röhejesnek tartom, hogy aki nem kell, azzal dugok, de aki
igazán tetszene, azzal nem, mert mi van, ha közel kerül hozzám? Hülye
p..., de komolyan. Összességében nem tetszett és valami fura hiányérzetem maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése