A sorozat második kötete sokkal érettebb, kiforrottabb. Humoros, de sokkal kevésbé vicces, megmutatja az élet árnyékos oldalát, ráadásul mindezt váltott nézőpontból, amit én nagyon szeretek.
Cade az első részben beleszeretett Bliss-be, vagy legalábbis azt hitte, és mint tudjuk a brit motoros színésztanár mellett alul maradt. Derült égből villámcsapásként tudja meg, hogy egykori kiszemeltje férjhez fog menni, de nem marad sok ideje búslakodni, mert egy vörös forgószél megkéri, hogy játssza el a barátja szerepét a szülők előtt. Természetesen nem tud ellenállni sem a kísértésnek, sem a zizis csajnak.
Max a nővére halála után érzett gyászt először képmutatásba fojtotta, hogy a testvére helyett megadja a szülőknek a tökéletes lányt, majd a zenében éli ki magát. Rövid, alkalmi kapcsolatok, csakis olyannak, akik nem lehetnek elég fontosak neki, hogy nála maradjon az irányítás, esténként egy klubban csapos és táncoslány, tele van tetkóval, nappal pedig egy tetoválószalonban recepciós. Nem épp az összeszedettség mintaképe. A színlelt kapcsolat végül egyre közelebb hozza őket egymáshoz, de persze nem olyan egyszerű, mert a lány menekülő típus, Cade pedig nem biztos abban, hogy érdemes harcolnia és várnia. A végén megoldódik persze minden, a rémesen tökéletesnek látszó, totális tagadásban élő felső-középosztálybeli család is kezdi elfogadni, hogy Max nem az a jókislány, akinek ismerték.
Alapból tetszett a könyv, a mondanivalója, de hiába tudom, hogy van ilyen a való életben, én a veszteségnek az ilyen feldolgozását gyengeségnek érzem, és továbbra sem szimpatikus, ha valaki a lelki traumái miatt lesz könnyen kapható, bár Max legalább nem egyéjszakásokkal, csak nagyon rövid kapcsolatokkal vígasztalódik. A másik, hogy a tetoválást szeretem, a lányok is tetováltassanak nyugodtan, de szerintem a dekoltázs azért maradjon tabu. nincs is szebb egy szottyos telefirkált cicinél. Ha belegondolok, bugyi fölött kezdődik a fa, fel a két cici fölött és onnan a lomb, hát gyönyörű lehet.
A vége kicsit összecsapott, csak három hónappal játszódik az események után az epilógus, az meg még semmire nem garancia. Nem volt boldogan, amíg meg nem... érzésem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése