Kamaszlányoknak való történet: kedves, aranyos, van benne egy lány, akivel azonosulni lehet, és kicsit irigykedni is rá, és egy srác, akit elszidhatunk, de a nyálunkat is csorgathatjuk rá. Olvasmányos, érdekes, kicsit izgalmas is, és az előző kötet ismerete után nem is kellett volna csodálkoznom, hogy az utolsó 10 oldalon eszmélek fel rá, hogy már megint nem történt benne semmi. Ez a rész is 2-3 nap történéseit meséli el, csakúgy, mint az első kötet, tehát összesen nem telt el egy hét, mióta megismertük Gwen-t és Gideont.
A két fiatal genetikusan örökölt időutazó, rajtuk áll, hogy a családjuk összes múltban élő időutazójától vegyenek egy kis vért, hogy beteljesüljön a titokzatos jóslat. Lehetőleg még azelőtt, hogy a feladat korábbi rebellis tulajdonosainak sikerülne. Ennek érdekében sokat öltözködnek, vitatkoznak, Gwen hihetetlen gyorsan lángoló szerelembe esik, elmennek egyet bálozni és párat smárolnak.
Gideon nekem nem igazán szerethető karakter. Először még Gwen unokatestvérét szédítette, amikor kiderült, hogy mégsem időutazó, hirtelen Gwen lett neki a kedves lány, de legtöbbször egyszerűen arrogáns paraszt.A végén kiderül, hogy a románca előre meg volt tervezve, de az epilógus szerint az érzései valódiak. Akkor viszont tényleg egy mániákus depressziós kis hülye, aki azt hiszi, elég a hihetetlen smaragdzöld szemével pislognia párat és már nem is érdekel senkit, mennyire tahó mindenkivel.
Nekem a könyvet Xemerius, mindenki kedvenc démoni vízköpő szelleme mentette meg, általa végre kaptunk egy "élő", érdekes karaktert. Elolvasom majd a harmadik kötetet is, de azért hasra nem estem tőle, ráadásul ennyi cselekmény elfért volna egy könyvben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése