Az első találkozásom Karen Rose-zal, ráadásul a molyok szerint az egyik legjobb könyvével sikerült kezdenem. A gyilkos elméket, a Helyszínelőket és a Döglött aktákat nagyon szeretem, ez a könyv pedig ezek kellemes keveréke. A váltott nézőpont pedig gondoskodik róla, hogy egy jó ideig csak találgathassak, ki is a gyilkos.
Az alapsztori: Egy pasi ráeszmél, hogyha szeretne megszabadulni a benne fortyogó dühtől, hogy ne "ébredjen" többé égő házak előtt, akkor ki kell iktatni a düh forrását, vagyis meg kell ölni mindenkit, aki az őt és testvérét ért tragédiáért felelős.
Mia elég peches zsaru: az első társát megölték, az erőszakos rendőr apja meghalt és most mindenki szentként tiszteli, a mostani társát lelőtték, ahogy őt is, a tesója dutyiban, a szerelmi élete romokban. Más se hiányzik neki, mint egy új társ, még ha ideiglenes is, és szexis, sátáni mosolya van.
Reed hasonlóan szerencsétlen: élete szerelme meghalt, most pedig a húgával együtt egyedül neveli a kamaszodó nagylányát. Nem boldogul az érzékeny női lélekkel, de azért mindent megtesz. Tényleg cuki, ahogy próbálkozik. A két szerencsecsomag együtt nyomoz a sorozatgyilkos sorozatgyújtogató után. Persze első pillanattól izzik körülöttük a levegő, de nem akarják megadni magukat a vágyaiknak: a nő azt hiszi, nem való neki komoly kapcsolat, a férfi meg fél betölteni a felesége után maradt űrt.
Visszatérve a váltott nézőpontra. Általában, ha a gyilkos szemszögéből is látjuk a cselekményt, könyebb kideríteni ki a húnyó, de itt pont fordítva van, sőt. Belelátunk a nyomozók, az áldozatok, a gyilkos és néhány mellékszereplő fejébe is. Az egyik ilyen egy kisfiú, és én szinte végig azt hittem, a gyilkos nem csak sima dilis, hanem tudathasadásos. A nyomozás mellett szépen kibontakozik a két főszereplő családi drámája, kivirágzik mindkettőjük személyisége szép kerek egésszé téve a történetet. A vége kicsit idilli, de azért jó volt, az izgalom is megmaradt a legvégéig.
Az alapsztori: Egy pasi ráeszmél, hogyha szeretne megszabadulni a benne fortyogó dühtől, hogy ne "ébredjen" többé égő házak előtt, akkor ki kell iktatni a düh forrását, vagyis meg kell ölni mindenkit, aki az őt és testvérét ért tragédiáért felelős.
Mia elég peches zsaru: az első társát megölték, az erőszakos rendőr apja meghalt és most mindenki szentként tiszteli, a mostani társát lelőtték, ahogy őt is, a tesója dutyiban, a szerelmi élete romokban. Más se hiányzik neki, mint egy új társ, még ha ideiglenes is, és szexis, sátáni mosolya van.
Reed hasonlóan szerencsétlen: élete szerelme meghalt, most pedig a húgával együtt egyedül neveli a kamaszodó nagylányát. Nem boldogul az érzékeny női lélekkel, de azért mindent megtesz. Tényleg cuki, ahogy próbálkozik. A két szerencsecsomag együtt nyomoz a sorozatgyilkos sorozatgyújtogató után. Persze első pillanattól izzik körülöttük a levegő, de nem akarják megadni magukat a vágyaiknak: a nő azt hiszi, nem való neki komoly kapcsolat, a férfi meg fél betölteni a felesége után maradt űrt.
Visszatérve a váltott nézőpontra. Általában, ha a gyilkos szemszögéből is látjuk a cselekményt, könyebb kideríteni ki a húnyó, de itt pont fordítva van, sőt. Belelátunk a nyomozók, az áldozatok, a gyilkos és néhány mellékszereplő fejébe is. Az egyik ilyen egy kisfiú, és én szinte végig azt hittem, a gyilkos nem csak sima dilis, hanem tudathasadásos. A nyomozás mellett szépen kibontakozik a két főszereplő családi drámája, kivirágzik mindkettőjük személyisége szép kerek egésszé téve a történetet. A vége kicsit idilli, de azért jó volt, az izgalom is megmaradt a legvégéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése