Katy Evans: Real - Valós

Sok minden tetszett a könyvben, és rengeteg minden nem. A történet tetszett, az, ahogy elmesélik, Brooke vágytól izzó szemüvegén át, nem. Pár nappal a könyv elolvasása után, amikor már el tudtam vonatkoztatni a négyfejű izmok, tricepszek, bicepszek és gödröcskék arzenáljától, a lecsupaszított történet bejött, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtak kibontakozni a benne lakó lehetőségek. Még úgy is, hogy a sztori eléggé hajaz a Gyönyörű sorscsapásra, bár manapság trend erőszakos széplelkű, összetört szívű férfiakról írni. Itt legalább felnőttekről van szó, még ha Brooke-nál ez nem is látszik sokszor.

Brooke sportrehabilitációs terapeutaként diplomázott, épp állás után kajtat, miközben siratja a kútba esett olimpiai álmait. Egy nap a kicsit se szimpatikus barátnője elvonszolja egy underground klubba, ahol meccseket tartanak. A szende lány rögtön szemet szúr a srácnak, aki igyekszik a közelébe férkőzni. Ismerős?

Remy, aki izmos, szexis, gödröcskés mosolyú, kisfiú arcú, harcos testű (sorolhatnám, Brooke min nyáladzik vagy száz oldalon, mielőtt hajlandó meglátni, hogy szegény srácnak esetleg személyisége is van), felfogadja, hogy a bajnoki meccsig legyen személyes szolgálatára, Brooke, pedig annak reményében, hogy nem csak a fenséges hátizmainak jut a közelébe már repül is.

A könyv feléig kerülgetik egymást, Remy a szexen és a beszéden kívül szinte mindent csinál Brooke-kal, aki persze töri a fejecskéjét, miért nem akarja megtisztelni a férfi a barlangját, tán csak nem kövér? Most komolyan, az egyetlen, ami felmerül a fejében, miután a pasi éjszakákon keresztül álló farokkal csókolózik vele az ágyban, hogy azért nem fekszik vele, mert nem elég szép, nem kívánatos, mert kigömbölyödtek az idomai a sportkarrier bekrepálása után. Incifincit sekélyes.

Remy a könyv nagy részében csak edz, nem beszél, ha igen, akkor is káromkodós tőmondatokban mondja meg a tutit. Nem szavakkal fejezi ki az érzéseit, hanem zenével. Szerintem nem azért, mert nem tudja, hanem mert picit fél, időt akar hagyni a lánynak, hogy a buta tyúknak leessen a kétfillér. Nekem ez valahogy annyira tetszett. Picit ősemberes, igen, picit olyan, mint amikor a cica mutatja az elfogott egeret a gazdáinak, de hát szegény sráccal nem beszélt senki, nem tanulta meg kimutatni az érzéseit. Nekem meg ugye a megtört, meg nem értett pasik a gyengéim, legalábbis könyvekben.
Aztán jön persze a bonyodalom, kiderül Remy nagy titka, Brooke-nak családi drámája lesz, amit Remy a karrierje kockáztatásával old meg. Brooke ebből csak azt látja, hogy a srác kizárja, bántja magát, amiből elege lesz, és otthagyja szegényt, a kórházi ágyon fekve, lélegeztetőre kapcsolva. Megjegyzem, ez az egyik leggusztustalanabb szakítás, amit valaha láttam, olvastam. Ennél csak az sms cikibb. Aztán persze minden a helyére kerül, Remy pedig az egyik legszebb, legmeghatóbb szerelmes monológját mondja el, amit valaha olvastam.
Lesz folytatása, remélem időben előre lépünk, nem csak ismétlés lesz, mint a Veszedelmes sorscsapás. A következő rész címe Remy, így nem tudom, mit gondoljak, de hátha az ő gondolatai kicsit összetettebbek a lányénál (óhh, Remy, olyan izmos vagy, dugj meg kérlek!)

Íme a két szerelem bevallós dal, az első Remy-é, a második Brook-é.