Kresley Cole: A démonkirály csókja

A könyv nagyon tetszett, a történet nem okozott eddig csalódást, de hát ugye sorozat lévén ki kell várni a végét. Tetszett, hogy a történetek nem egymás újragyúrt változatai, eddig minden rész újdonság volt, és nem csak a faji felállás miatt. Az előző rész végén nem tudtam, hogy sikerül megkedvelnem a női főszereplőt, amikor elég gonosz szukának tűnt abból a pár sorból. Nem lett a kedvenc szereplőm, mert az mindörökké Nix marad, de azért bírtam. Rydsrtom nagyon könnyen megkedvelhető karakter, csak ne lenne olyan fenemód nehéz kiejteni a nevét.
Jó volt olvasni, hogy Cade-del végre helyreteszik a dolgokat. Ráadásul az írónő bebizonyította, hogy aránylag kevés ágyjelenettel is lehet erotikus hangulatot kelteni. :) A negatívumok pedig… Jócskán vannak azok is, de leginkább csak a külsőségek és a magyar kiadás miatt fanyalgok. Az első három kötet borítója karakteres volt, illett a sorozathoz, de akkor elromlott. Már amúgy is a negédesség határait feszegeti az alkonyban összetapadó szenvedélyesen ölelkező test, de nekem még belefér. Viszont ezek a félpucér pasi hasak-hátak-egyebek már sok. Hol vannak a csajok a borítóról? Kérem vissza! A másik a fordítás. Nem sikerült elkapni. Idegesített, hogy Puck-ot állandóan „punk”-ként emlegetik. Van erre magyar szó, ez így leírva nekem a zenei szubkultúrát juttatja eszembe és ugye nyilván nem erre gondoltak. Ami pedig az előző részeknél bevált kifejezés, azt nem kéne bolygatni. Így maradhatott volna a „wessel” az edény, a borzalmas koppintás fílinges „trónusok harca” pedig az örökösödés. Persze lehet csak én vagyok túl rigolyás, de nekem a bevált és megszokott a jó.