2013. november 12., kedd

Lora Leigh: Buja álmok

Elérkeztünk a harmadik Buja Fiúk harmadik bujaságához, a ropogtatnivaló Natches-hez. Ő az, aki a történet szerint a leginkább ragaszkodik az osztozáshoz, mégis benne merül fel a legkevésbé, hogy tényleg közösködne a csaján. Az egymásra találás itt a legbonyolultabb, és természetesen testileg sokkal előbb közel kerülnek egymáshoz, mint lelkileg, bár később hősünk gondolatai közé pillantva, kiderült, hogy ő igazi szerelem első látásra típus.
A történetünk előtt öt évvel mesterlövészként kimenekített egy megerőszakolt, félholtra vert ügynöknőt, akinek utána romantikusan beakasztott a kórházban, mert ugye kutyaharapást szőrivel. Csakhogy a nő házas, a gyerekét pedig pont akkor ölik meg egy merényletben, miközben a férfival búfelejt. Ez a helyzet már alapból borzolja az ember idegeit, mert
  • Ha bucira verik a fejem és gumibotokat dugdosnak a testnyílásaimba, nem valószínű, hogy a szexen jár a fejem
  • Aki nemi erőszak után akar megdugni egy férjezett Quasimodo-t, az nem komplett
  • Nem megyünk Irakba, amikor otthon van a három éves lányunk
Chaya ezután menekül, mert a lánya halála a büntetés a hűtlenségéért, legalábbis így gondolja. A második kötet idején, Rowdy és Crista nyomozásába újra belecsöppen, találkozik kicsit a férfi intim tájékával és megy a dolgára. Egy évvel később pedig Natches úgy gondolja, nem engedi tovább menekülni. A nyomozás most nyomozósabb, bár elég hamar rá lehet jönni az összefüggésekre, pláne a spoileres fülszöveget olvasva. Szerencsére így is élvezhető a történet, ha azért nem várunk túl sokat tőle. Szexjelenet van dögivel, de sokkal visszafogottabb. Semmi popódöngetés, trágár utasítás, a korábbi ténykedésekhez képest laza vanília. 
Ami engem idegesített, az az időrendiség. Chaya elvileg 28 éves. Öt évvel ezelőtt, 23 évesen vesztette el a 3 éves lányát, tehát 20 évesen szült, mínusz a kilenc hónap terhesség, meg talán kicsit előtte férjhez ment, mondjuk 19 évesen. Kisbaba mellett, majdnem kamaszként hogy a túróba lett belőle magasan képzett nemzetvédelmis ügynök, iraki bevetésen???
A másik fejcsóválós momentuma a könyvnek, ami sokaknak szemet szúrt, Natches mentális terhes-radarja. Hölgyeményünk közli, hogy nem védekezik, és az első három katymaty után azért nem ártana valamit tenni ezügyben. Mire a pasiból kitör a tenyészcsődör, hogy ő akkor jól felcsinálja a lányt, két dugással később pedig tényként közli mindenkivel, hogy bizony, küldetés végrehajtva, úton a kis trónörökös. Elég mulattató, hogy a végére tömegesen esnek teherbe az oldalbordák. Kelly-t ugyan hiányoltam a közös babázásból, de cserébe örökbe fogadták az időközben húsz éves majdnem férfivá serdült iraki ismerősüket. És ez most komoly: két 28 éves ember örökbe fogad egy húsz éves fiút...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése