Elég komoly bajban vagyok, mert egy ilyen témájú könyvről nehéz úgy negatív értékelést írni, hogy ne tűnjek érzéketlen baromnak, de nekem akkor sem tetszett. Sophie igazságtalan helyzetben van, ez tény, de nem igazságtalanabb a helyzete másokénál, csak mert ő fiatal, mert más tervei voltak, mert bohó vagy épp szerelmes. Mindenkinek vannak tervei, és senki nem érdemli meg, hogy a belét is kihányva haljon meg.
Az elején még kedveltem Sophie-t: próbálta a legjobbat kihozni magából, pozitívan gondolkodni a családjára támaszkodva. Aztán a családja egyre inkább eltűnt, a háttérbe szorult, Sophie előlük bezárkózott, inkább belevetette magát az éjszakába, a pasizásba (igen, mert még megteheti, mert még kell valakinek), flörtöl az orvosaival, két kemó között nyaralni jár, Paris Hilton-nal bulizik valami olasz jachton. Egyszerűen nem értettem őt, egyre felszínesebbnek tűnt, aki néhány mástól kölcsönzött filozófikus mondattal próbált mélyebb mondanivalót kölcsönözni a tetteinek. Kikéri magának a közös kórtermet, mert ő fiatal, nem akarja az öregeket hallgatni, akik szerint szerencsés, mert erős a betegséggel szembeni küzdelemhez, mert nem akarja mások haldoklását hallgatni. Senki sem szeretné más haldoklását hallgatni. Haldokolni sem szeretne senki, főleg nem így, de persze aki öreg, annak már úgyis mindegy, örüljön neki, hogy többet élt. Ha én beteg vagyok, és lehet, hogy nincs sok hátra, szerintem a családommal lennék, mert a maradék idő nem csak az enyém, gondolni kell arra is, akit itthagyunk, mondjuk két szülőt, akiknek el kell temetni a gyereküket.
Sophie nekem elég csélcsapnak tűnt. Egyik ágyba be, a másikból ki, gond nélkül szerelmes több pasiba egyszerre, úgy váltogatja az érzéseit, mint a parókáit. Ugyanezt éreztem a könyvével kapcsolatban is. Ahogy halad a történet, egyre nehezebb követni. Néha úgy jön a képbe új szereplő, hogy oldalakon át csak találgatok, ez mégis ki a csuda, mert Sophie úgy ír róla, mintha mindenről annyi tudásom lenne, mint neki. Ugyanez igaz a betegségére is. Néha telezúdítja a lapokat szakkifejezésekkel, hogy utána hopp! már másról legyen szó, hol rosszabbodik az állapota, hol már "gyógyult", de legalábbis tünetmentes. Nem érzem benne a logikát, rákos betegből, hirtelen átvált celeb íróvá, én meg csak kapkodom a fejem, hogy ő bizony egy önző, szédült tyúk, a kevésbé szimpatikus fajtából. Gratulálok neki a gyógyuláshoz, de ha van is más könyve, én biztos nem kérek belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése