Amikor rátaláltam, nem vágytam semmi különösebbre, csak egy kis délutáni limonádé diákszerelemre két keményebb könyv között. Nem volt olyan könnyed, mint amire számítottam. A karakterek jól lettek felépítve, hihetőek voltak a maguk kis tökéletlenségükkel. Jó volt, ahogy a szereplők figyeltek egymásra, de közben nem lettek olyan idegesítően tökéletesre idealizáltak. Nem voltak túl felnőttek, még ha magukra is maradtak. Igen, volt egy kis kamaszos hiszti meg besértődés, de túl tudtak lépni rajta.
Annát elküldik a szülei Párizsba tanulni, ami nagyon kiakasztja, mert már épp összejönne álmai pasijával (szerinte), el kell hagynia a barátait, és nem mellesleg a bonzsúron kívül nem tud egy szót sem franciául. A koleszban kiderül, hogy jófejek a diákok, hamar barátokra talál, és találkozik egy igazi könyves álompasival, Étienne-nel. Persze van egy kis szerelmi huzavona, ki kivel, de ezek jó gyerekek, erkölcsösek, nem igazán kerülnek zűrbe. Minden szülő összetehetné a kezét ilyen gyerekekért.
Annát elküldik a szülei Párizsba tanulni, ami nagyon kiakasztja, mert már épp összejönne álmai pasijával (szerinte), el kell hagynia a barátait, és nem mellesleg a bonzsúron kívül nem tud egy szót sem franciául. A koleszban kiderül, hogy jófejek a diákok, hamar barátokra talál, és találkozik egy igazi könyves álompasival, Étienne-nel. Persze van egy kis szerelmi huzavona, ki kivel, de ezek jó gyerekek, erkölcsösek, nem igazán kerülnek zűrbe. Minden szülő összetehetné a kezét ilyen gyerekekért.
Anna egész kedves volt, nem gyötrődött annyit az értéktelenségén (mint B...), próbálta kihozni a legjobbat a helyzetből, az új környezetből.
Étienne pedig olyan édes. Egy vadóc könyvmoly, aki belül egy dühös és bizonytalan kisfiú. Nagyjából úgy reagált az eseményekre, ahogy az nekem életszerűnek tűnt. Az anyukája betegsége... itt megijedtem kicsit, hogy átmegy csöpögősbe vagy drámába, de az írónő megtalálta az egyensúlyt. Az egyedüli dolog nem tetszett, hogy Étienne nem tudott lépni. Majdnem a tanév végéig tipródott a rosszul működő kapcsolatán, miközben másra sem vágyott, mint Anna közelében lenni. Kicsit soknak éreztem. Egy 17-18 éves fiú nem gyötrődik ennyit egy kihűlt kapcsolaton, de még ezt is elnéztem, hogy lelkizős fajta, meg akarta adni az utolsó esélyt is. Meg persze mitől rágná le a körmeit az olvasó...
Párizs pedig... Sose voltam úgy oda érte, ahogy az manapság divatos. Persze a Lautrec-féle Moulin Rouge korszak mindig bizgette a fantáziámat, de nem voltam belepistulva a városba. Mint sokaknak, nekem is meghozta a kedvem egy kis kiruccanáshoz.
Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki épp 17 éves, vagy szeretné magát újra annak érezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése