Kicsit nehéz volt elvonatkoztatnom attól, hogy a pár napja olvasott könyv pukkancs Carlos-a felnőtt, és ebben a könyvben egy majdnem férfi pukkancs lett belőle. Két év néha sok idő. Ennyi telt el a két könyv között. Alex berendezte az életét Coloradoban, együtt jár Brittany-val fősulira és melózik egy autószerelő műhelyben. Carlos persze ezt iszonyat unalmasnak és papucsosodásnak tartja, nem tetszik neki, hogy a tesója nyakába varrták. Mert nem is Fuentes, aki nem keveredik bajba és zűrbe.
Carlos és Kiakra kapcsolata majdnem úgy kezdődik, mint Alexé és Brité, és teljesen ugyanúgy ér véget. Nagyon sablonos lehetett volna az egész, ha nem szakítják ki a történetet az első környezetéből. Ebben már nincs minden kiélezve az északi-déli, csóró mexikói-gazdag fehér konfliktusra, ami jó, mert így több idő marad a karakterek bemutatására, fejlődésére. Nem utolsó sorban, nekem nem jött be a bandaháborús dolog.
Humoros jelenetekben nem szűkölködött ez a rész sem. Egész konkrétan csaknem kiestem a székből a frizbis csatakiáltós jelenetnél. Kiara talpraesett csaj volt, Carlos pedig egész hamar levetkőzte a keményfiú álarcot. Egész üdítő olyan emberekről olvasni manapság, akik nem halnak bele egy kis kompromisszumra.
Az epilógust itt, és az előző résznél is túlzásnak érzem. Oké, be akarja bizonyítani az írónő, hogy ez tényleg igazi holtomiglan-holtodiglan, de azért a huszonpár éves előretekintést kicsit gejnek érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése