Kamaszkoromban elolvastam Woodiwiss összes akkor megjelent könyvét, és a Shanna, A farkas és a galamb és a Hamu a szélben nagy kedvencem lett, évente újraolvasom mindet. Nagy várakozásba fogtam bele ebbe a kötetbe, amikor rátaláltam, a történet egész érdekes. Lett volna, ha gyakorlatilag nem lőtte volna le a fülszöveg a könyv egészét.
Aki nem ismeri Woodiwiss könyvet, az eddigi történelmi romantikus könyvekben volt a hősnő, aki általában okos, fifikás és igen éles nyelvű, a főhős pedig férfias, becsületes, magabiztos és furfangos. Rendszerint a történet elején éles szócsatákat vívnak, hadakoznak az érzéseik ellen, felülemelkedve az ármánykodásokon és irigyeken összeházasodnak, majd jön a bonyodalom, és kiderül, hogy olyasvalaki mozgatta a szálakat, akiről nem is gondoltuk.
Ellenben itt nem volt semmi csavar. A szereplők találkoznak, az első 120 oldalon a férfi azt bizonygatja a nőnek, hogy milyen szép/gyönyörű/tökéletes/vonzó, a nő meg szomorkodik magában, hogy úgyse fogja feleségül venni. Itt nincs ármány, csak Roger, a lúzer pszichopata kérő, aki szép sorban eltette az útjában lévőket láb alól. A pontos névsor csak a végén derül ki, de még az sem meglepetést okozó fordulat, tekintve, hogy a könyv egészében a főgonosz szemszögéből is mutatta a történetet. Pont ez volt az egyik nagy hibája a könyvnek. Mivel még a mellékszereplők fejébe is belátást kaptunk, nem maradt semmi titokban, nem volt a végén az aha! érzés. Ami még zavart, az időbeli ugrások. Nem visszaemlékezésekre gondolok, vagy váltott idősíkokra. Mintha egy rossz vágó kezébe került volna az anyag: egyik pillanatról a másikra a szereplők más helyszínre kerültek, majd fél oldal párbeszéd után elmagyarázza a mesélő, hogyan és miért is kerültek oda.
Az egész történet, és benne a szereplők is laposak. Eddig minden főhős egyedi karakter volt, de itt nem volt senkinek sem személyisége. A könyvben félistenként magasztalt főszereplő Adriana elvileg igazi emberbarát, humanitárius, jótékony lélek. Lehet én gondolom rosszul, de egy olyan nőhöz odamenni, aki frissen vesztette el a terhessége ötödik hónapjában a gyerekét, nagy pocaccal, hogy "drágám, semmi baj, lehet még másik gyereked, jah, mellesleg én fiút szeretnék, de mindegy is, mert nagy családot tervezek, lesz mindegyikből elég" típusú vigasztalásba kezd, szerintem minden, csak nem kedves. Én biztos visszaküldeném az anyukája cuncijába, az a minimum.
Úgy tudom, ez az írónő utolsó könyve közben kiderült, az utolsó előtti, gondolom a betegsége miatt nem tudta hozni a szokott formáját, de a kiadója megjelentette, mert már elég nagy neve volt. Kár volt, és kár volt elolvasnom. A többi könyve jobban tetszett.
Nekem mondjuk a többi könyve sem tetszett. Összesen négyet olvastam el. Minden könyvében ugyanolyanok voltak a főszereplők, csak az idő meg a helyszín változott. De még ez se lett volna baj, ha legalább szimpatikusak lettek volna a karakterek, de nem voltak azok. Férfiak: űbermacsó űbermensch, erőszakos alfahímek, nők pedig: eleinte félénk, pironkodó, majd később naaagy jellemváltozáson keresztülesve űbermensch alfanőstények, ráadásul ezt szinte végig eltartott kisujjal, úriasan pihegve. És persze mindig mindenki, férfi, nő, 16-tól 90-ig, mindig őket akarja, főleg a negatív hősök, akik szintén olyan egyszerű lelkivilágúak, mint egy bot. De ezt muszáj is, különben nem lehetne a "ez az én csajom/pasim, ha ránézel, letépem a fejed, csak távolról szabad csodálni, de azt kötelező" birtokharcot folytatni.
VálaszTörlésDe a Láng és a liliom volt számomra a legdurvább. Az a rész, mikor az ifiasszony csak nyeli, nyeli a férjeura által rajta esett sérelmeit, egyenesen nem is meri! neki elmondani, hogy miért haragszik (többek közt történt egy nemi erőszak még a könyv elején, amiért még egy bocsánatkérést sem kapott). Aztán a végén összeszedné a bátorságát, de a nagy szeretet és a jó asszony köténye a végén mindent jótékonyan beborít és eltakar... És lett csupa öröm és bódottá.
Bocs, hogy hosszú voltam. A lényeg, hogy aki szerelmi kérdésekben egy kicsikét is modernebb gondolkodású a magyar átlagnál, szereti és igényli az tündérmesék világánál összetettebb karaktereket, valamint tizenöt év felett már cikinek tartja az óvodás szintű rivalizálást, annak kifejezetten ellenjavallom Woodiwiss regényeit.
Abban egyetértek, hogy a Láng és liliom, főleg a megerőszakolós dolog miatt nem valami romantikus könyv. De nem gondolod, hogy kicsit sértő dolog valakire a könyves ízlése miatt azt mondani, hogy maradi gondolkodású, faék egyszerűségű ember, akinek tetszik bizonyos könyv? Mint ahogy a bejegyzésben említettem, nekem speciel az írónő sok könyve tetszik, de nem tartom magam cikinek, gyerekesnek vagy maradi gondolkodásúnak. Az a nagy büdös helyzet, hogy az ember képes elolvasni és szeretni olyan dolgot, amit a való életben nem helyesel. Olvastam nekrofilokról és pedofilokról, gyerekbántalmazókról, mégsem tartom helyesnek ezeket, és a Woodiwiss könyveiben leírt férfi-nő kapcsolatokat sem tartom követendő példának. De mindenkinek szíve joga eldönteni, milyen könyv (film, zene, akármi) okoz neki kikapcsolódást. Lehet más ízléséről véleményünk, de nem szép dolog az alapján minősíteni a másikat. Nem kötelező egyetérteni a saját blogomon leírt véleményemmel, nem kötelező kommentelni, és olvasni sem.
VálaszTörlés